Igenek harca

„... azonosulni a bennem létező semmivel”

Eredetileg mindenki azért jön, hogy ezeken az oldalakon találja meg azt, akit a való életben hiába keres. A piac látszólagos koncentráltsága sokakat abba az édes ábrándképbe ringat, hogy itt még az ő gyengécske számait is kihúzzák majd egyszer a helyi reskontón.

Az online világában ez a jó öreg ígéret, minden szerencsejáték és bűvészmutatvány kihagyhatatlan kelléke. S persze az elmaradhatatlan átverés itt sem várat sokáig magára, hiszen a kibertér sajátságai ezt számtalan céleszköz révén kifejezetten támogatják.

A pilótajáték, a nigériai lottó vagy a bankos körlevelek olyan primitív átejtési kísérletek, melyek azonnal szemet szúrnak. Ha a férfiak ostobaságának nemcsak alsó határa lenne és két percnél hosszabb ideig képesek lennének ellenállni az alsó fertály felől érkező zsarnoki ingereknek, akkor meglátnák azt is, ami egy kívülálló számára azonnal nyilvánvaló. Éppen azért mivel ilyenek, ezeken a platformokon a pasik csak balekok lehetnek, akiket ha máshol nem is, de itt rendesen vigyázzba merevítenek a nők a legősibb praktikák és a jóval erősebb önfegyelmük révén.

De még ha a kiválasztott partner minden adata igaz és a fényképeken tényleg ő van, élőben pedig szebb, mint a sixtusi kápolna freskói együtt; mindezeken felül a valóságban is ugyanaz a tűzről pattant, jó stílusú, kellemes modorú, vagány vidám szellem, aki úgy zúg beléd viharos sebességgel, ahogyan azt csak a legnagyobb művészek tudják érzékeltetni, még akkor is lesznek homályos pontok. A kérdés csak az, hogy ki mikor szembesül a kapcsolódó felismerésekkel és mihez kezd velük.

„Hajlamosak vagyunk elfelejteni a legegyszerűbb dolgokat.”

Csak aki már átélte, az tudja milyen amikor felébredsz egy delejes álomból, ahol folyton zuhantál és persze menekültél is volna, de a lábad sehogyan sem akart engedelmeskedni. Hiába futottál át számtalan mezőt és dombot, végül mégis ugyanannál a szakadéknál találtad magad, ahonnan indultál. Úgy hiszem mindez nem más, mint figyelmeztetés a tudatalatti felől: rossz irányba tartasz!
Ember legyen a talpán, aki huzamosabb ideig ellent tud állni a társkeresőkön óhatatlanul és folyamatosan felbukkanó csábításnak: a fiatal, szép, sikeres, gazdag, okos, aranyos - soroljam még? - férfiak/nők tollából írt dicsérőleveleknek, a korrekt vagy legkevésbé sem tisztességes ajánlatoknak. Igazából csak idő kérdése és a korábbi szilárd elhatározás dugába dől, s a vezérlés átkerül a pillanat sugallta bizonytalan kezekbe.
Mindössze két probléma van ezzel, ám ezek külön-külön is végzetesek lehetnek.
Az egyik, hogy a VR a festett képek világa - Bánk után szabadon! -, ahol a valóságnak mindössze egy piciny szegletét nézheted; pontosan azt, amelyiket láttatni, elhitetni akarnak veled. Az pedig rendszerint egy alaposan kifésült, csinosan átkötött, egyszeri fogyasztásra szánt instant egységcsomag - afféle régimódi James Bond kellék-, ami már huszonnégy órával a használat után nyomtalanul eltűnik. Te pedig ott állsz hitetlenkedve, nem igaz, hogy már megint bedőltem!
A másik gond abból adódik, ha egyszer valaki rászokik a gyorséttermek látszatízeire, hajlamos elfeledni, mennyire finom a kaviár pezsgővel. Így aztán amikor a pincér véletlenül valódi csemegét szervíroz az ünnepi asztalra, kóstolás nélkül visszaküldi azt.

"Van, aki meghallja belső hangjait és aszerint él. A többiek megőrülnek vagy legendává lesznek"

Szerintem mélyen legbelül mindannyiunkban lakozik egy szörny, közvetlenül jobbra a csodaszarvas mellett. Oroszlán, tigris, medve vagy nyúl lényegtelen. Az érdemi különbség: mihez kezdünk vele, továbbá ő velünk; s hogy végül ki falja fel a másikat.

Az enyém néha átveszi az uralmat felettem, s olyankor addig tombol, amíg el nem pusztít mindent körülöttem. Az ámokfutás végén rettegve figyelem, ezúttal össze tudom-e még ragasztani a mindenfelé szétszóródott cserepeket.

A gond csak az, hogy minden újraépítés kicsit más végállapotot eredményez. Mintha a folyamatos másolatok után a lánc végén álló CD már nem is ugyanattól a szerzőtől származó darabot játszaná. 

A feszültség pedig egyre nő, mivel a tudatfeletti mit sem változott, holott az azt hordozó szellem kódjai egyre furább módon kerülnek átírásra. Végül egy terminátor hurrikán kitakarít mindent és mindenkit; majd a vihar elültével ott találom magam egy soha nem volt élet közepén.

„Az életben nincs rosszabb, mint átlagosnak lenni.”

Amikor Fitts ezredes végül meghúzza a ravaszt, ugyanazzal a sebességgel, amivel a golyó átsuhan Lester Burnham agyán, még egy olyan kapitális fasz is, mint ő, elkerülhetetlenül elindul a belső fejlődés útján. Carolyn pedig - ugyan a házassága és házastársa megmentéséhez már túl későn -, végre felébred a mentális kómából, ahová egyre súlyosbodó önáltatása révén jutott.

Míg a filmben mindezt a dramaturgia szabályai írják elő, addig a valóságban ennek távolról sem kell így történnie. Persze az is igaz, Fittshez hasonlóan az emberek a szívük mélyén végtelenül egyszerű szerkezetek.

Felülni a külsőségeknek, alapbizonylat nélkül könyvelni, mindig könnyebb, mint gondolkodni, mérlegelni, tágabb kontextusban értelmezni az eseményeket. Ugyan minek is leásni a felszín alá, amikor a látszatból levezett magyarázat egyetlen gyenge pontja az, hogy úgy viszont minden más értelmét veszti?

Mindezt csak azért írom ide, mivel számtalan magasan kvalifikált, igen okos ember is hajlamos besétálni ebbe az erdőbe. Ennyire könnyű a megszokott sémákat követni és a jól bevált sablonok mentén mozogni.

Pedig semmi más nem kellene, csak kilépni a bizonyosságok megtévesztő dzsungeléből és az évek folyamán eltunyult agyunkat akkor is használni, amikor az elebünk plántált válaszok túl kézenfekvők. Mirelit helyett prompt döntések … főleg egy ravasz meghúzása előtt!

„Ha nem jön be szembe, hátulról teszem be”

- Hová, hová ilyen korán, hisz a buli még csak most kezdődött?
- Szia Szépség, ennek a Szörnyetegnek ma este valahogy nincs kedve itt mulatni az időt.
- Na ilyet se mondtak még nekem, az egyszer biztos! Miért lógatod az orrod?
- Ezer és egy okra hivatkozhatnék, de az igazság az, hogy elhagyott a barátnőm, egyszerűen kibaszott az ablakon, mint a macskát szokás, ha rondítani készül.
- Ki az isten barma meri ezt megcsinálni egy ilyen pasival?
- Te is tudod, ez nem azon múlik ... azt hitte megcsaltam.
- És nem?
- Akkor még nem, csak másnap, de megérezte, hogy arra készülök.
- Miért nem tartott vissza?
- Vagy én miért akartam megtenni ... magam sem tudom, de ez már mindegy is.
- És ő mit csinál most?
- Ahogy én ismerem, épp elélvez valakivel. És tudod mit? Az a fickó most, ha csak pár percig is, de a világ legboldogabb embere lehet!
- Te is az lehetnél! Egyáltalán nem tetszem neked, csúnyább vagyok, mint ő?
- Nem, dehogyis, gyönyörű vagy! A hiba az én készülékemben van. Pár napja kicsit leállt a szívem és még nem indult rendesen újra.
- Tudod nagyon aranyos vagy ezzel a te nagy bánatoddal, de ha most elmész, rám azonnal lecsapnak a többiek. Pedig az igazat megvallva már nagyon rám férne egy kiadós szeretkezés ... és én rád gondoltam. Belőled még azt is kinézem, hogy megadod a módját. Már akkor megtetszettél, amikor megérkeztetek a barátoddal és a többiekkel ellentétben nem a melleimet kezdted el bámulni.
- Csekély érdem, nem török én olyan magasra. Beérem a formás combjaiddal és a ... te jószagú atyaúristen ... honnan ez az észveszejtő popsi?
- A strandkézilabda nem igazán játszható komoly farizmok nélkül ... meg aztán hetente háromszor jógázok is.
- Ejha! Hány éves vagy, család, gyerekek?
- 35 leszek az ősszel, egyelőre még senki és semmi, de rajta van a listámon. Na és te?
- Mint az országút. Vannak gyerekeim, de tavaly elváltam.
- Nem gondoltam volna rólad ... amolyan megfontolt, komoly ember benyomását kelted. Igaz, a szemed igen huncut mód csillant fel az előbb, amikor a fenekemet bámultad. Mint egy kisfiú, aki először lát ilyet.
- Ne haragudj, erről nem tehetek, ez zsigerből jön! Bolondja vagyok a szép női testnek. Inkább megyek, szia.
- Te tudod ... és örültem, hogy találkoztunk!
- Én is, jóllehet egész hátralévő életemben bánni fogom, hogy most lelépek, de ha itt maradnék, ott halnék meg a karjaidban.
- Fura fickó vagy, tudtad te azt? Na légy jó, most már nekem is mennem kell!

Gimnazistaként rettenetesen irigyeltem a szomszédos szakközépiskola fiú tanulóit. Azon kevesek közé tartoztak, akik ott lehettek a péntek esti bulikon az intézményük kollégiumában. Mivel arrafelé egy srácra harminc lány jutott, azt gondoltam ott lakik a Jóisten, az már maga a Mennyország!

Ismertem egy tanárt, aki nálunk kémiát tanított, másodállásban meg az ottani kollégiumi pedagógusok vezetője volt. Szabad idejében lejárt a közeli térre tengózni, amiben viszont én voltam király, így végül addig-addig kerülgettem, fenyegetőztem, alkudoztam, amíg sikerült rávennem, tegyen kivételt, engedjen be a zártkörű bulikra.

-Rendben DD, ezentúl bejöhetsz, de amikor megérkezel, meg kell innod egy kis üveg általam készített italt. Ha a piros színűt választod, akkor ragyogni fogsz, a nyelved úgy pereg, mintha maga Petőfi született volna újjá benned és a lányok bolondulni fognak érted. Ám ekkor köd borul a látásodra és csak homályosan érzékelheted azt, akivel beszélgetsz, másnapra pedig mindent elfeledsz.

-Vagy választhatod a kéket, ahol nincsenek ilyen mellékhatások, de az meg béklyót köt a nyelvedre és csak a szemed beszélhet helyetted. Jól vigyázz, ha csak egyszer is, egyetlen egy pici csepp, bármelyikből az ajkadhoz ér, egész hátralévő életedben ezek közül kell választanod!

Majd harminc év, legalább három élet pergett le azóta. Az akkori suhancból meglett férfi lett, most már ő aggódik a tyúkól körül settenkedő rókák miatt. Valaha volt álmok réges-rég be- és túlteljesültek, csúcs mászatlan nem maradt. Ám az egykor oly könnyen tett ígéretért ma is fizetni kell: piros vagy kék üveg?
(2015. márc. 27)

Megőrizve az ilyenkor kötelező objektivitást, nem intézhetem el ezt a témát annyival, hogy minden különbség csak abból adódik, hogy eltelt 8 év és mi mind változtunk. Ennél azért picivel összetettebb ez a kérdés, már csak azért is, mert időközben gombamód szaporodtak el a különböző célirányos platformok, melyek közül legalább egy, annyira különbözik minden más elődtől, hogy az önmagában is megéri Párizst vagy valami azzal egyenértékest.
Anélkül, hogy mélyen belemennék a részletekbe, annyit mindenképp le kell szögeznem, hogy az elmúlt 8 év során felbukkant célfelületek alapjaiban rendezték át az offline és valójában az online piacot is. Úgy ám, de miközben előkerült és hihetetlenül nagy teret nyert egy villámgyors app, a drága ERO lakói még mindig a jól ismert kirekesztő rigmusok mentén gondolkoznak. Légy ennyi vagy annyi idős, magas, kiló, a farkad pedig minimum érjen át a Dunán, átmérőben! 
Mindeközben más felületeken - igaz ott arccal és egyéb azonosításra alkalmas módon-, 3 másodperc alatt belájkolnak a nők, majd nagyjából annyi idő alatt, amíg ezt itt leírom, le is tárgyalhatom, ha épp olyan kedvem van, hogy mikor, hogyan, miként leszünk egymáséi. Na ez még véletlenül sem volt így 8 évvel ezelőtt!
Annak idején megírtam, mennyire nem tudtam mit kezdeni a swingerben azzal, hogy még el sem helyezkedtem a bárpultnál, máris akcióra hívtak. Persze az Arc Rt. meg a lendület elvitt egész a közös matracig, de ott aztán elkerülhetetlenül szembesültem a nagyfülessel: tényleg akarom én ezt ilyen hirtelen, és a férj vagy barát/partner szeme láttára?!!
El kell mondanom, hogy az azóta eltelt 8 év során megtanultam ezt is kezelni és amikor úgy adódott, hogy valaki és én rárepültünk az online pályacsúcsra, alig 30 perccel a párba állásunk után már bőszen becézgettük egymás intim zónáit IRL. Ha valaki errefelé ennél is gyorsabb tudott lenni, nyugodtan írja meg kommentben, hadd adózzunk mindannyian a nem mindennapi teljesítménynek illő alázattal!
Visszatérve egy pillanatra IRL, azóta a swinger is a helyére került, részben azért, mert kitöltöttem a kapcsolódó kombinációs kérdőív minden fontos rubrikáját, részben pedig azért, mert azt is megértettem, mi érdekel és mi nem abból a világból. Erről alkalmasint szeretnék még írni, ha időm engedi.
Ami pedig eme legutóbbi itteni felbukkanásom illeti, még ebben az alapvetően hosztilis környezetben is akadtak hihetetlenül pozitív példák igazolni, hogy mégsem a platform, hanem az ember az, aki számít, aki dönt arról, hogy mi is kell neki, kit vagy mit szeretne bevonzani a maga és a társa örömére. Persze ehhez nagyon nem árt tisztába lenni enmagaddal, az értékeiddel. Igaz, úgy már IRL vagy bárhol másutt is csak ujjgyakorlat az egész!

Alig pár héttel az első jelentkezésem után, ideje folytatni az akkor megkezdett gondolatokat. Tény, hogy az én drága Brunó barátom már akkor kilőtte a megfejtést, hogy a vizsgált folyamat központi szereplője maga a kérdező; de talán az felismerésig vezető út is érdekes lehet, így most inkább arra helyezem a hangsúlyt.
Ha azt mondom, hogy még e rövid idő alatt is egyértelmű bizonyítást nyert, hogy egy férfi számára nemigen létezik az Eropolisnál hátrányosabb platform, akkor nehéz lesz megmagyarázni: ugyan miért jöttem vissza mégis, holott nagyjából bárhol másutt ezerszer egyszerűbb?
A válasz, mint nagyjából minden más az életemben, összetett. Részben azért, mert meglett korom ellenére még mindig nem halt ki belőlem teljesen sem a vadászösztön, sem a versenyszenvedély. Kérdezem én: hazai vagy könnyített pályán megmérettetni, ugyan mióta kihívás? 
Úgy vélem, a kézilabda válogatotthoz hasonlóan mindenkinek ott kell megmutatni. hogy mit tud, ahol a legkiélezettebb a verseny, ahol a legjobbak sem mehetnek biztosra. Ez motivált nyolc évvel ezelőtt is és az azóta megtett hatalmas út ellenére vagy talán épp azért, innen a mostani kíváncsiság is.
Kevéssé fennkölten fogalmazva: egyszer csak megjelent a fejemben a vágy, hogy beszélgessek a sok évvel ezelőtti lenyomatom ismerőivel, miközben pillantást vetek a hely mai felhasználóira.
Elszomorító látni, ahogyan leegyszerűsödött, kiürült a közösségi funkciók itteni használata. Mintha csak a közösben történő értelmes beszélgetés kizárná a mellette folyó privát csevejeket vagy az ottani kérdések, válaszok bárkit is bármire köteleznének. Holott gondoljunk csak bele, ennek pont az ellenkezője az igaz. Ez működött régen és menne ma is, ha lenne néhány tag, aki hinne ebben.
Igaz, a jelenlévők arroganciája mit sem változott az évek folyamán, sőt; de ez nem mentség senki számára. Ha már így is, úgy is fent, jobban mondva bent van valaki – mind you: a lila világ kontextusában ez azért nem akármilyen különbségtétel – akkor miért ne beszélgethetne másokkal, akár a konkurenciával is? Akár tényleg izgalmas, a helyhez közeli témákról is, Isten ne adj a másik nem képviselőit sem fogja senki sem megostorozni, ha épp a tétnélküliséget kihasználva, ők is beszállnak, elmesélik ők, hogy látják. Tudom, és akár én is idézhetném Ady untig ismételt szavait holmi álomról és annak életszerűségéről.
Amit még le szerettem volna írni, holott nem az itteni platformról származó élmény: káprázat és döbbenet az új világ, ahol több generációval arrébb is simán indulhatnak kapcsolatok. De erről majd legközelebb, ma ünnepelni kell a fiúkat, mert amit Svédországban az EB-n letettek az asztalra az elmúlt napokban, arra nehéz jelzőket találni!

Azt hiszem, nekem tényleg elment az eszem!
Kivételes hölgy volt a múltkori látogatóm, aki a kellemes beszélgetés után hamar a tárgyra tért. Mi lenne, ha az emeleten folytatnánk? Én meg adtam a hülyét, az értetlent, nézzünk meg még ezt vagy azt, hallgassunk zenét inkább!

Végül kerek perec rám kérdezett. 	
Mondanám, hogy erős voltam, s kitartottam, de nem olyan fából faragtak. Néhány mozdulat a megfelelő helyen és máris nagy lánggal égtünk mindketten. Később a vihar elültével tovább becézgetett valami olyan gyengédséggel, aminek a létezéséről eladdig nem tudtam.

S miközben a ragyogó szemek riadtan figyelték a hatást, töprengtem.	
Átadjam fenntartás nélkül magam a pillant örömének? Szavazzak mindenre kiterjedő bizalmat a lánynak, aki már most is oly közel? Teljesen beengedjem őt az életembe vagy gyászoljam tovább azt, akinek a hiánya még mindig jeges tőrként hatol a szívembe?

Azt hiszem, vele együtt legendás józanságom is elhagyott.	
Odalett az eszem épsége, hiszen miféle ostobaság, hogy ily badarságokon jár az eszem kényeztetés közben? Ki olyan dőre, hogy a pillanat virágjával szemben egy be talán sosem következőt részesít előnyben? Miért, hogy az kell, ami többé már nincs; és nem annak örülök, ami épp elkezdődött?

Talán végérvényesen megöregedtem.	
Olyasmi tört össze bennem, amit már nem tudok, lehet nem is akarok újból összeragasztani; hiába teszek úgy, mintha. Nem a burok, a benső az, aminek visszavonhatatlanul lejárt a szavatossága.

Úgy vélem, most a hóhér hörög.	
Amikor egykoron a 'vis major' nyomán elfogadtam a szamárbőrt, elmulasztottam figyelmesen elolvasni a szerződés utolsó pontját, így mostanáig abban a tévhitben éltem, hogy ingyenes, nem pedig halasztott fizetésű csereügyletet írtam alá.

Az is lehet, hogy csak hiányzik a Szerelem.		
Amit még magamnak sem ismertem be, s talán épp ezért lett vége. Összevissza kavarognak a gondolataim; egy olyan ember agyszüleményei, aki hosszú útra indult.

Remélem sikerül átjutnom a határon.	
Remélem az óceán olyan kék, mint álmaimban. Remélem találkozom a barátommal és újra megcsókolhatom.

„A remény veszélyes dolog. Megőrjíti az embert. Semmi szükség rá.”
(2013/07/19 11:30)

Ma este rendezgettem, archiváltam digitális dolgaim. Aztán rábukkantam egy rég elfeledett dokumentumra, amit valamikor rég itt közöltem blog formájában, majd 300 folytatásban. Ha azt mondom jéggé dermedtem, az mit sem ad vissza az érzésből, ami átjárt a bejegyzések olvasása közben. 
Ezt tényleg én írtam? A különös fickó, aki minduntalan felbukkan a sorok mögül, tényleg azonos velem? Létezik ésszerű indok arra a végtelenül leegyszerűsített látásmódra, amivel a szerző mai énje még komoly nehézségek árán sem tudna azonosulni?
Annak ellenére, hogy a két világkép közötti távolság aligha lehetne nagyobb, mégiscsak kell lennie valamiféle racionális magyarázatnak a divergenciára. 
Kevésbé körmönfont magyarul a kulcskérdés kétségkívül az, hogy miként fordulhatott ekkorát a kozmosz röpke pár év alatt, és hogy maradtak-e, vannak-e egyátalán még fix pontok az akkori világ építőköveiből? Ha valaha meg akarom tudni erre a számomra fontos talányra a választ, szép sorban górcső alá kell helyeznem az érdemi összetevők változását.
Kezdve az itteni kék világgal, mind az alkalmazás, mind az adatkör kvázi változatlan, ami sok szempontból tökéletes. Nem szűntek meg azok az alapvető funkciók, melyek révén a férfiak körbe tudják udvarolni szívük itteni választottját, így a hölgyek számára oly kiemelt jelentőséggel bíró célirányos figyelem nem vész kárba. A nemek közötti aránytalanság csak itt megfigyelhető szintje is ebbe az irányba hat, ezért, ha innen nézzük, nem is olyan rossz dolog az, sőt! 
A platform és a közeg módosulásából tehát nem vezethető le a fenti átalakulás, máshol kell folytatni a kutatást.