Igenek harca

Ezután a kellemesnek távolról sem nevezhető párbeszéd után hosszú ideig nem esett szó közöttünk sem az Eróról, sem annak különös lakóiról. Mindenki ment a maga dolgára, intézte a saját ügyeit. Ami persze az én esetemben azt jelentette, hogy továbbra is közre kellett működni Leonadró összes apró-cseprő elintéznivalóiban, de istennek hála a továbbiakban legalább a csajozási köreiből kihagyott. 

Aztán a múlt héten két este is szólt, hogy éjszakára ne jöjjek haza, mert szüksége van most egy kis magányra, egyedüllétre. Mivel a kérés mellé pénzt is adott, így nem vitatkoztam vele, csak kivettem egy-egy szobát a kérdéses estéken a közeli 3 csillagos hotelben. Különös csak az volt a dologban, hogy korábbi szokásával ellentétben Leo egyik alkalommal sem mesélte el, mivel teltek ezek az estéi. Az igazat megvallva nem esett nehezemre igazodni az új irányhoz, ugyanis mostanra picit megfeküdte már a gyomromat az a rengeteg szemrehányás, ami korábban szünet nélkül záporozott felém, mintha csak én lettem volna az egyetlen felelős Leo összes itteni kudarcáért!

Végül az egyik amúgy is hosszúra nyúlt forgatási nap végén, teljesen váratlanul hozta fel a témát, a szinte már hagyományosnak tekinthető szemrehányásokkal indítva. 
– Tudod Márkó nem értelek én titeket. Mi a fene bajotok van, ti tényleg semminek se tudtok örülni?!!!
– Te Leo, most kiről beszélsz? 
– Hát rólatok, az összes magyarról, meg pestiről, meg az Erósokról!
– Na de Leó, ez három eléggé különböző csoport, igen nagy merészség egyenlőségjelet tenni közéjük, szerintem ezt te is belátod!

- Ugyan Marc, hagyd már abba a süketelést és ne tégy úgy, mintha nem értenéd, hogy kire célzok, mire utalok!
- Drága kuzinom, egy életem, egy halálom, azt is a kezedbe ajánlom, de most tényleg nem értem mit akarsz mondani!
- Itt éltek ebben szuper országban, azon belül pedig ebben a minden szempontból lenyűgöző városban. Azt mindenki tudja, hogy a magyar nők mennyire szépek, elegánsak, sőt azt is, hogy milyen tüzesek az ágyban. Nektek éjjel-nappal azon kellene ügyködnötök, hogy ők boldogok legyenek, ehelyett ti is, meg ők is itt marjátok a rozsdát, háborogtok, zsémbeltek, holott minden adott a boldogságotokhoz! – hadarta el egyszuszra, időt sem hagyva a közbeszólásra.

Persze nem ismeri Leót, aki azt hiszi, hogy ennyivel beérte és most már engedi, hogy én is reagáljak. – Mert ugyan mivel magyarázod azt, hogy végre nagy nehezen találok valakit, akivel – igaz csak kamerán keresztül- végre kiélhettem a legmocskosabb vágyaimat, szana-, szét- és még többszázfelé izgattuk egymást, de amikor azt kértem, hogy ismételjük meg személyesen, attól mereven elzárkózott! Most komolyan, de tényleg: van-e, aki eligazodik eme rejtélyes lények (alias: nők) észjárásán és valaha a közelükbe tud férkőzni???

- Szóval itt szorít a csizma Bro, végre értem mi bajod van napok óta! Ha segítek megfejteni ezt a rejtélyt, megígéred, hogy lenyugszol és elmegyünk végre egy baráti sétára csak mi ketten, semmi nő, semmi Erós kaland?
- Azt még meglátom, attól függ, mennyire tetszik majd, amit mondasz!
Hát, végsősoron ez is van olyan világos beszéd, mint a többi gondoltam magamban, de fennhangon persze csak annyit javasoltam - Ugyan nézzük már meg eme „csodalény” adatlapját, aki a leghevesebb virtuális szerelmeskedés után mondott nemet az én szegény kuzinomnak! 

Persze amint Leonárd odaért a kérdéses profilhoz, már mindent értettem, csak az volt kérdés, mindezt hogyan hozzam a tudomására. Végül úgy döntöttem, amolyan tréfás-kedélyesre veszem a figurát, hátha úgy könnyebben kilábal nagy bánatából.
- Jaj Leókám, de hiszen róla már én is hallottam és megnyugtatlak: nem volt abban semmi személyes, hogy nem akart veled találkozni a még oly vérpezsdítő virtuáls aktusotok után sem! Hidd el nekem, másokkal sem szokott, de ezt ki is írta az adatlapjára!
- Jójójó lehet, de azt akkor sem értem, hogy miután velem beszélgetett, alkotgatott és hatalmasat élvezett a kamerába, miért nem akarta ezt élőben is megismételni???
- Azért, mert Ő Mari néni, aki innen 130 km-re lakik egy kis faluban és aki csak azért van itt fenn az oldalon, mert a szegény leszázalékolt férjének már elég rég nem áll fel, nemhogy rendesen, de még sehogyan sem! Így aztán úgy döntött, hogy majd itt éli ki a szexuális vágyait az unokája korosztályával, anélkül, hogy tényleg hűtlen lenne szeretett párjához.
- Na de ha ő tényleg egy ilyen meglett, tiszteletreméltó nagymama, akkor mi ez a pornósztárokat megszégyenítő szöveg és a képek az adatlapján, meg ami talán mind közül a legmeglepőbb, akció közben is?

- Szavak és kiáltások akció közben? Ezekből amúgy te mit értettél, drága Oroszlánom?
- Sokat nem, de a nyögdécselés minden nyelven ugyanaz! És arra mérget vehetsz, hogy volt itt hörgés, lihegés tonnaszám, meg sóhajok és biztatás! És az egész hihetetlenül sikamlós kameraképek közepette! Miközben, és most őt idézem: „igen-igen alaposan kiverte azt a kopaszra beretvált, lucskos pináját, meg azt a nagy domború seggét, ami mindig kész egy jó faszt befogadni”.
- Édes kuzinom! Csak azért, mert unokái vannak, miért ne gondolkodhatna, érezhetne így Mari néni? Nem vetekedhet az itteni csinos csajokkal ifjúságban, szépségben, tudom is én miben, tehát nyilván úgy döntött, inkább olyasmivel fog kitűnni, amit azok a lánykák egész biztosan nem tudnak nyújtani. Csak azt ne mondd, hogy tévedett és nem lett sikere még nálad is?! Hidd el nekem, kis kalandotok így egy szép emlék, élőben viszont a pillanat törtrésze alatt alakult volna át rémálommá és akkor tényleg minden okod meglenne, hogy rosszul érezd magad. Szóval, indulhatunk arra a sétára?

- Figyelj Leo, ha rám hallgatsz nézelődj szabadon, ne foglalkozz semmilyen beállítással, szűrővel, egyszerűen csak állj készen arra, ami szembejön veled, a többit majd megbeszéljük később – javasoltam neki még aznap este. Természetesen Jordan Belfort ezúttal sem válaszolt, csak egy egészen apró grimasz jelezte, hogy hallotta, amit mondtam.
 
Épp azon morfondíroztam, hogy ha Leo a való életben közelebb állna ehhez a karakterhez, akkor az egész eddig bemutatott kérdéskör nem is létezne, hiszen a másodperc törtrésze alatt rendelne magának néhány exkluzív szolgáltatót és némi alkohol, valamint picivel több drog kíséretében annak rendje, módja szerint egy mozdulattal felszámolná a problémát. Legalábbis egy estére biztosan, a többi meg csak pénz kérdése. Abból meg van neki épp elég, tehát miért is vállalja ezt az egész vesszőfutást?

Azt hiszem, ellentétben a filmbéli szerepével, Leonardo még az a fajta régimódi férfi, akinek sokat jelent minden egyes hódítása, büszke rájuk. Noha még véletlenül sem ez alapján méri magát, mégis sokat jelent neki, ha egy szép nő megnézi és rámosolyog vagy akár még annál is tovább megy. Ezt még meg is tudom érteni, azt viszont már végképp nem, hogy mindezt miért ilyen, erre tökéletesen alkalmatlan, egészen másféle célok kielégítésére kialakított közegben próbálja meg elérni?

Azt persze érdemes észben tartani, hogy Leoban hatalmas tudásvágy él, mindent és mindenkit szeretne megismerni, megérteni. Régebben képes volt ezért minden este elmenni otthonról és folyamatosan idegenekkel ismerkedni, persze tökéletes inkognitóban, ami még külön is élvezetessé tette a számára ezeket a kalandokat. Ami azt illeti, én csak néhány ilyen éjjeli kiruccanásán vettem részt, és nyilván nem szolgálhatok semmiféle szaftos részletekkel, de annyit azért elárulhatok, hihetetlenül intenzív, ugyanakkor rettentő fárasztó élmények voltak, amelyeket aztán napokig tartott kiheverni, legalábbis nekem. Ilyen és még számtalan hasonló emlékkel a fejemben merültem mély álomba, hogy aztán valaki erőteljes rángatással adja tudtomra: Morpheus ideje még nem érkezett el.

- Jöjj Marco, most azonnal gyere velem; annyi minden történt, amiről neked is tudnod kell, mióta bementél a szobádba, hogy nem hagyhattalak csak így elszunnyadni!
- Lev Nyikolájevics Cugino! Biztos vagy te ebben, de legfőként abban, hogy most azonnal kell, nem lehetne sokkal inkább holnap valamikor?
- Nem, nem, mert ezeket a saját szemeddel kell látnod; ha csak elmesélném holnap, el sem hinnéd!
- Ugyan Tesó, bízz bennem, tégy egy próbát, én meg már lépek is!
Persze mire idáig eljutottunk a beszélgetésben, már kint is voltunk a gépénél, ahol rögvest neki is állt keresgélni az oldalon.

- Idenézz Márkó, látod mit találtam?
- Nem mit, hanem kit; és igen, látom. Ugye nem mondod, hogy emiatt a randa nő miatt rángattál ki a legédesebb álmaimból?
- De bizony! Te nem találsz valami furcsát az adatlapján?
- Nem is tudom, azt látom, hogy 45+, erősen elhízott és nem különösebben vonzó jelenség. Ez talán az egyetlen réteg, akinek a képviselőiből egész biztosan nem szenved hiányt az oldal.
- Ne legyél már olyan, mint az egyszeri eros pasi, hogy csak a képeket nézegeted, a szöveget is olvasd már el! „Kizárólag 25 év alatti, magas, nagy intimméretű (legalább 20cm), izmos, sportos testalkatú fiúk érdekelnek. Ha nem ismersz magadra, ne zaklass feleslegesen!”
- Na, ez a nő legalább pontosan tudja mit akar!
- Ne viccelődjél már ifiúr, szerinted nem szürreálisak ezek az elvárások?
- Nyilván van bennünk némi aránytalanság, de gondolom nem ez lesz az első, sem az utolsó ezen a téren, hiszen jól ismered mit gondolok erről. Nincs az a silány portéka, ami ne találna vevőre, csak jól kell csomagolni.
- Na de most épp erről van szó, a rettenetes csomagolásról!
- Jó, akkor ezúttal nem a csomagolás adja el a terméket. De azt ugye nem kell külön megmagyaráznom, hogy mi is itt a termék valójában? Így már dereng valami?
- Hát tudod Marco, szerintem ez akkor is gáz és nem csak őrá nézve!
- Lehet, de szerintem elfér itt ő is közöttünk, kit zavar, engem nem! Van még valaki, akit látnom kell vagy mehetek végre alvadni?

Mivel szegény unokatestvérem szemmel láthatóan nem vette ennyire könnyedre a figurát, először nem is válaszolt, csak dúlt-fúlt magában, majd rámutatott egy újabb profilra. - És őt mivel magyarázod? Ehhez még a te mindentudó okostojáskodásod is kevés lesz!
- Leonhard, ne húzd már fel így magad, meg egyébként is, benne mi az újdonság, nagyjából pont úgy néz ki, mint az előző hölgyemény?
- Márk, te már megint nem figyelsz, holott épp az előbb kértem, hogy olvass is, ne csak nézelődj! Az ő adatlapján például ez áll. „Nyalj ki viszonzás nélkül, orális kényeztetés csak nekem …” A folytatástól megkíméllek, de valószínűleg egyszerűbb bejutni a Harvard jogi karára, mint őnagysága szoknyája alá, ahová amúgy én a botom hegyét se dugnám be, nemhogy valami testrészemet. Ki az a gyagyástódi, akinek ez bejön, aki erre jelentkezik?
- Nyilván nem mindenki szereti, nem is mindenki alkalmas erre a közösségi/jószolgálati feladatra, de bármibe lefogadom: voltak, vannak és lesznek is még lelkes önkéntesek!

- Ugyan Márkó, áruld már el nekem, ebben meg a mi a jó nekik?
- Drága Leonci úrfi, aztat én honnan tudhassam? Talán így vezekelnek valami vélt vagy valós bűnért. Talán csak segíteni akarnak egy végtelenül eltévedt léleknek, aki mivel soha semmilyen sikerélménye nem volt a férfiakkal, így próbál elégtételt venni rajtuk. Talán csak szeretik, ha totál megalázzák, kihasználják őket és a közreműködő személye nem is fontos nekik, csak maga a tény, hogy ezt csináltatják velük. Igazából fogalmam sincs, találgatok csupán, hiszen olyan nagy a jóisten állatkertje, megannyi fura teremtménnyel tele, és közülük nemkevés csak itt, ebben a közegben figyelhető meg működés közben.

- És ugyan mi a fenéért tenne ilyet valaki?
- Hát hogy ily módon csaljon ki más férfiaktól szexképeket vagy akár online videókat. Vagy csak azért, mert élvezi ha átverhet másokat.
- Szóval szerinted a duma, miszerint azért nem kapcsol kamerát, mert van neki, de épp elromlott és hogy ugyanezért nem tud azonnali képeket csinálni, kamu és gyémánt fokozatú átverés?
- A fokozattal vitatkoznék, de a kérdés többi részére igen a válaszom. Ráadásul, és ezt inkább szomorúan, mint kárörvendőn mondom, a képeiről messziről ordít, hogy nem sajátok, hanem valami oldalról letöltöttek!
- Na ezt meg honnan veszed?
- Onnan, hogy tökéletes műtermi beállítások, profi modellre és készítőre valló kivitelezési minőségben. Hegedűs professzor annak idején a valószínűségszámítás előadásokon mindig a lottóötöst és ezt hozta fel példaként az elméleti esélyekre fittyet hányó emberi hiszékenységre. 

Uncsitesókám, szépen kérlek, hogy most az egyszer ne vedd a szívedre, mert amilyen egyszerű ez az átverés, annyira kivédhetetlen!
- Miért is, te főokos?
- Azért, mert azon a két ponton támad bennünket, ahol a leggyengébb a védelmünk. Egyrészt a hiúságunknál, miszerint olyan férfiak vagyunk, akinek egyetlen nő sem tud ellenállni; másrészt meg a szexuális étvágyunknál, mert nekünk ostoba, telhetetlen pasiknak semmi sem elég, ha tehetnénk, minden este másik nővel bújnánk ágyba. Látod még te is, akinek normál esetben a világ legszebb női keresik a kegyét, még te is le tudsz süppedni a mocsárba, csak azért, hogy szerezz magadnak néhány feledhetetlennek vélt pillanatot. Persze ha eszembe jut, milyen arccal ültél a monitor előtt, amikor visszaértem a koccanásból, szerintem ne sajnáld, hogy így esett!
- És ha feltéve, de nem megengedve elfogadom, hogy már megint neked van igazad, akkor mi a jó frászkarikáért is örüljek, hogy ez a csúfság épp velem esett meg?
- Először is átélhetted azt, hogy a legvégső örömforrás valójában benned, a saját fantáziádban rejtezik, hiszen a képzeleted az, ami el tud repíteni bárhová, ahol már nincsenek határok és csak az számít, ami jó és kellemes neked. Olyan tapasztalás ez, aminek még nagy hasznát veheted majdani valódi szexuális élményeid során. 
Másodszor, te most láthattad azt, hogy milyen és mekkora erőket képes felszabadítani, mozgósítani benned a remény egy olyan kapcsolat kialakulásában, ahol az egymás iránti vágy minden józan megfontolást, elfojtást képes félreseperni. Amennyiben mindez nemcsak egy szexuális fellángolás a részedről, ami nagyjából a kielégülés pillanatában elenyészik, vagyis ha tényleg azt szeretnéd, hogy az ilyen élmények határozzák meg a mindennapjaidat, akkor ne érd be kevesebbel, menj el egészen a falig és mozgass meg minden követ, hogy ilyen kapcsolatban élj!
S végül, de nem kisebb jelentőségű felismerésként ajánlom figyelmedbe a mai kis kalandodat mintegy örök emlékeztetőként arra is, hogy mennyire könnyű bedőlni a látszatnak; elhinni, hogy, csak itt, csak most az egyszer, és csakis a te két szép szemed kedvedért felborul majd a világ rendje és bekövetkezik az elképzelhetetlen. Nem azt mondom, hogy ne merj nagyot álmodni, hiszen anélkül mit sem érne az élet, de nem árt résen lenni és csak akkor lépni tovább, ha a természetes kételyeidre megnyugtató válaszokat kaptál.
Tudom, ez nemünk legősibb ellentmondása, hiszen nem lehetünk egyszerre résen és azon belül is, minthogy odabent egészen más törvények uralkodnak, mint kívül. Olyannyira így van ez, hogy a puszta közelsége vagy csak annak a reménye, hogy oda férkőzhetünk a közelébe, képes a gyári beállításokig visszabutítani a legragyogóbb elméket is.

Röpke félóra elteltével, amikor ismét a nappali felé vettem az irányt, látom ám, hogy a mi kedvenc oroszlánunk nagy vidoran veri a billentyűzetet és időről-időre hangosan felnevet. Mivel éreztem, hogy végre megnyílt a pálya az esti kocogás előtt, előbb futócipőt, majd egy gyors csíkot húztam a lift irányába.
Sportolóként sosem szerettem futni, a labda nélküli mozgás nekem valahogy sosem esett jól. Aztán később, amikor már edzőként próbáltam segíteni egykori csapattársaimnak, különös módon ráéreztem az ízére. Nem állítom, hogy innentől szerelmünk lángba borult, de ettől kezdve picit más szemmel néztem a futásra. Megtanultam élvezni, illetve jól felhasználni az erre szánt pillanatokat.
Hazaérkezésemkor Leo pont úgy ült az asztalnál, mint amikor elmentem, épp csak az arcára ült ki a mosoly, ami annak idején oly sok néző szívét hódította meg a filmvásznon. Úgy somolygott, mint egy jóllakott napközis, akit épp leápolt az anyukája.
- C’ava Fra’, jól érzékelem, hogy némi anyag elhagyta keletkezési helyét és valami méltóbb környezetben landolt?
- Yeppe!!! Tudtam én, hogy rám nem vonatkoznak a közönséges szabályok!
- Azt is elárulod, hogy történt?
- Csak arra kérlek - mivel tudom mekkora egód és önérzeted van-, ne vedd magadra, hogy míg neked semmi sikered nem volt még, addig én alig teszem be ide a lábom, máris tarolok! Szóval épp békésen szörfözgetek a kijelölt paraméterek szerint, amikor rám ír valaki az általam oly igen kedvelt korosztályból, tökéletes számokkal, parádés képekkel és olyan szöveggel a levélben, hogy már attól időzónákra bomlott a testem, sőt némely részein le is állt a pillanatok múlása.
- Wooow, ez azért nem semmi, erre már illik inni valamit! Szabad valamit tudni az illető hölgyről is?
- Naná - harsogta olyan hangnemben, amiből egyértelművé vált a számomra, hogy ha piros szívecskék nincsenek is a levegőben, Leo barátunk döntő erejű ütést kapott, amitől kissé megrogyott.
- Tessék itt van, nyugodtan nézheted a levelezésünket.
- Te Leó, ez egész egyszerűen gyönyörű, minden pasi épp erről álmodik! – mondtam, miután alaposan átrágtam magam a teljes levelezésen és a kétségkívül válóoknak is elfogadható képeken. – Kamerát is kapcsolt?
- Nem, azt csak én, de hidd el Márkó, annyira szuper volt, akkorát élveztem, hogy még most is csepeg az alattunk lakó mennyezete!
- Szeretett kuzinom, efelől semmi kétségem, és őszintén remélem, nincs semmi, ami az emiatt érzett jókedvedet ki tudná oltani!
- Ugyan már, a puszta emlékbe is beleremegek, annyira jól esik rá visszagondolni!
- Ezt legalább annyira örömteli, mint amilyen megnyugtató hallani! Annál is inkább, mivel a szebb jövő érdekében nem hallgathatom el előled, hogy tudtodon kívül te ma egy elég régi, szinte már klasszikusnak mondható átverés amúgy tök boldog áldozata voltál.
- Na, ne etess már, csak az irigység beszél belőled!
- Bárcsak azt mondhatnám, hogy neked van igazad, de ez itt sajnos nem az álmok rózsaszín világa; PurpleWorldben mindennek oka és ára van, te pedig kedves Leonárdóm csúnyán be lettél palizva!
- Ugyan mi a francból gondolod ezt megállapítani?
- A körülményekből, meg abból, amit látok, amit olvasok. Szíved csudaszép itteni mátkája a valóságban nem Szilvia, hanem Szilveszter; igazából nem egy ifjú hölgy, hanem sokkal inkább egy középkorú meleg férfi, aki előszeretettel adja ki magát fiatal lánynak. Ő egy nőimitátor.

Ha valaki azt hiszi, hogy végre elindultam kocogni, nem jól ismeri Leót vagy az Erót, mert pár perc múltán az én kedves kuzinom igencsak felindultan rontott be a szobába.
– Képet akar a farkamról, csak akkor hajlandó megadni a címet! 
– Írtál neki és ezt válaszolta? Hát tudod, ha jól emlékszem ő is kitett mindent a kirakatba, hogy ne kelljen zsákbamacskát venned. Talán joggal várja el, hogy te se légy szégyenlősebb nála, nem gondolod?
– Látod ez így még eszembe se jutott, ebben lehet valami – felelt Leonardo immár jóval csendesebben. – De akkor se fog menni, mert egyrészt nincs is ilyen képem, másrészt nem csinálhatok és küldhetem el neki, hiszen gondolj csak bele, mi lenne akkor a karrieremmel, meg az ügynököm is hetekig ezt vágná a fejemhez!
- Egy percig se vitatom az igazad, de azt azért lásd be, hogy ez így azért már némileg nehezített pálya, egy viszonylag hosztilis közegben, mert vegyük csak sorba. Nem vagy már mai kakas; a termeted is lehetne némileg daliásb; ráadásul sem az arcod nem teheted ki, sem a farkad nem küldheted el. Mégis mitől zsongjanak be érted az itteni nők, akik alsó hangon kapnak napi 10-20 levelet, azok meg, akikre te gerjedsz minimum 40-80-at? De ne aggódj, amíg én vagyok a mindenesed, mindig találunk megoldást a problémáidra, ideje ismét állítani a szűrőkön!
- Igazad van, menjünk vissza 30 alá!

- Édes drága világhíres kuzinom! Én igazán szeretlek téged, mert a nagyvilági sztár, aki vagy, valójában egy önmagával folyton viaskodó, autentikus művészlelket takar, aki hozzám hasonlóan mindig és mindenben a tökéletességre törekszik és azt is tudja kezelni, amikor ez nem sikerül; legalább annyit követelsz magadtól, mint másoktól; jobban szeretsz adni, mint kapni és még sorolhatnám órákig. Mégis, sajnálatos módon amint nőkről van szó, te is csak egy nagy gyerek vagy és azt hiszed, hogy mindennap karácsony van, meg hogy neked minden nő alanyi jogon jár és nem is kell érte tenned semmit. 
Fogd már fel végre, hogy az általad oly igen kedvelt korosztály szebbnél szebb képviselői alapvetően nem miattunk vannak itt! Ha pedig mégis, annak rendszerint súlyos oka van, de még véletlenül sem a DILF search vagy hasonló balgaságok, hanem sokkal inkább a megfelelő alkalmi vagy állandó szponzor felkutatása. Capisci? Mivel azt is tudom, hogy ilyen szerepre - nem anyagi, hanem elvi megfontolásokból kifolyólag - még véletlenül sem vágysz, így azt javaslom, hagyd végre békén azt a másik generációt és kezdj el körbenézni a sajátodban; meg fogsz lepődni!

- Marco, térj már észhez ember, nekem még sohasem volt nemhogy öregebb, de még velem egyidős barátnőm sem!
- Mondanám, hogy bármi, amit életünk során eddig tettünk, egyszer bizonyosan az első alkalommal fordult elő, tehát mindig lesz olyan feladvány, ami előzmény nélküli, ergo a megoldásához elkerülhetetlenül rögtönözni kell. Te tényleg azt hiszed, hogy egy hölgyben a kora az, ami számít, s nem a külleme, kelleme, szelleme, na meg persze, hogy kellene?
- De, nyilván ez mind-mind fontos, épp csak odáig el sem jutunk, mivel az idősebbek esetében már az elsőnél felborul a hajó, úgy meg hogy legyek kíváncsi a folytatásra?
- Ugyan már, Leonárd! Te is tudod, hogy a szépség és a kor jól megférnek egymással, hiszen nemtől függetlenül az érettebb éveinkben, már sokkal inkább a személyiségünk, nem pedig a puszta külsőnk dominál. Amit te valójában keresel, az a minőség, az pedig egy nő esetében az évek múlásával inkább fényesedik, mintsem fakul. Mindent egybevetve, tolunk még öt évet azon a korhatáron, aztán meglátjuk mi sül ki belőle. Egyetért Mr. Dawson?

Felteszem fennszóval jelezni helyeslését már túl nagy fáradtság lett volna, így csak egy bólintással adta meg az engedélyt a javasolt módosítások elvégzésére. Szinte azonnal fel is bukkant a lila ködből néhány ígéretes adatlap, melyeknek hála rám már nem volt szükség a továbbiakhoz.

Leo végül rendes volt, hagyott nyugodtan durmolni. Pontosan 10 egész percig, csak azután ébresztett fel, hogy baj van, meg, hogy teljesen elveszett liláéknál. 
– Oké tesó, akkor fogjunk bele picit másként. Mi lenne, ha esélyt adnál a 30 feletti hölgyeknek is, elvégre a nő minél érettebb, annál vonzóbb és persze annál inkább képes átadni magát a test örömeinek?
– Marco, ezzel a süket dumával a fura kis nőcskéidet etesd, akikkel a hátam mögött szoktál összejönni a forgatásokon! Vagy azt hiszed, nem vettem még észre, hogy noha ők mind azért jönnek, hogy velem találkozzanak, engem lássanak élőben, mégis te vagy az, akivel igen vidám hangulatban távoznak, majd amikor pár óra múltán nagy kegyesen újra elfoglalod az őrhelyed, mindig úgy nézel ki, mint aki épp lefutott egy félmaratont, az arcodra meg kiül az a randa önelégült bájvigyor??!
- Sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom ezeket az értesüléseket.
- Na idefigyelj te fiókoroszlán! Ezt a kamukéró-negyvenrabló, sittes falazóvakert tartogasd a sajtónak, ne engem etess vele! Kapd össze magad, találj ki valamit, amivel segítesz nekem vagy holnaptól más intézi a személyem körüli ügyeket!

Mivel úgyszólván még ezerszer sem hallottam tőle ezt a fenyegetést, remegés helyett csak az futott át az agyamon, hogy egy ilyen intelligens pasinak, mint ő, hogy lehet ennyire nehéz a felfogása. Fennszóval persze csak annyit mondtam - Igen Gazda, Ok Boss, te vagy a Főnök! - Szerencsére az ilyen mondatok mindig annyira lenyugtatják, hogy utána már normálisan is lehet vele beszélni.
- A szűrőkre visszatérve, szerintem egy próbát megér a javaslatom. Látod, már jönnek is a találatok, itt van mindjárt 11 adatlap, rodnoj Leonyid, tiéd a pálya! – indultam hátra a szobámhoz átöltözni az esti koccanáshoz. Miután elég sokáig csak halk kattogás hallatszott a nappaliból, megnyugodtam, ezúttal tényleg fején találtuk a szöget, mostszőkevagybarna(?) rokonkám is lehiggad végre. Nagyobbat nem is tévedhettem volna!

- Figyelj ide Marc – ajaj, akkor szokott így hívni, amikor tényleg haragszik rám -, minden józan megfontolás ellenére hallgattam rád, átállítottam a szűrőt és mit kaptam ... de most tényleg, mit is kaptam??? Azt ugye te sem gondolod komolyan, hogy ezekkel a nőkkel randizni fogok, még kevésbé, hogy bármi értékelhetőt tenni?

– Hahó öcsi, hé, Leonard! Higgadj le picit, a helyzet távolról sem olyan tragikus, mint amilyennek jó szokásod szerint 10 másodperc után látod! Te mióta nem szereted a töltött galambokat? Na jó, csak ugrattalak, de ha már botsáska, akkor itt van például Ő; csak azt ne mondd, hogy nem jön be neked? 
– Nem Márk, nem mondom, de ő meg azt akarja, hogy egyszerre minimum ketten tegyük magunkévá, de még jobban értékelné, ha beszállnának a gépkezelők is a Titanicról, úgy ahogy vannak, szenesen, koszosan. 
– Nézd Leo, ha minden kötél szakad, én kész vagyok ezt az áldozatot meghozni a kettőtök boldogságáért és veled megyek, hisz tudod jól: nekem a család mindenek felett! 
–Méltányolom a nagylelkűséged, de ő kizárólag 30 év alatti férfiakkal hajlandó ágyba bújni.

- Ugyan bro’, tudod jól, hogy a nők szeretik az ellentmondásokat, eleve így épülnek fel. Tisztában vannak azzal, hogy a 30 év alatti pasi még csak fiú, nem férfi, de talán épp arra vágynak, hogy a sok tohonya után egy toyboy alaposan rendbe tegye őket. Hol itt a gond? 
Amúgy meg lefogadom, ha már ott leszünk, senki se fog személyit kérni születési adatokkal. Ja és mellesleg (mintegy ejtve, a parte): én időben szóltam, hogy a korból még baj lehet, csippents le belőle valamennyit! De te csak toltad a Wolfsheim-féle sötét alakoktól átvett ótvar rizsát, hogy a nagy Gatsby számára ez nem akadály. Ki tudja, talán az igazán fontos dolgok esetében még te sem vagy mindenható, ami amúgy is inkább annak a Jimbó fiúnak a szerepe, nem a tiéd.
- Még ha úgyis van, ahogy mondod, van ám itt még egy apró bökkenő. 20 cm alatt tilos zaklatni, különben irgum-burgum, de minimum máglyahalál!

- Ez azért sok mindent megmagyaráz. Szóval letilt? És akkor mi van? Legfeljebb még egy fogyatékkal élőt mutat majd a kapcsolati hálód, ami így már nem is fog annyira különbözni a normál keresések találati listáitól.
De most komolyan, tudjuk, hogy nem te vagy a nagy olasz csődör, de eddig még soha senki sem panaszkodott rád az ágybeli teljesítményeid miatt, nincs mitől félned! Meg aztán ott leszek én is.
- Na, ne arcoskodj itt nekem vagy tényleg kihagylak a jóból!
- Vicceltem, te is tudod. Viszont nem gondolom, hogy esélytelen lennél a csajnál, szóval mindent bele!
– Ok Marco, meggyőztél, teszek egy próbát, de ígérj meg nekem valamit! Nem fogsz folyton ezzel a „te időben megmondtad” dumával jönni nekem!

Leo megrázkódtatásai a képek feltöltésekor kezdődtek, mivel ahányszor olyan fotót akart feltenni, ahol az arca is látszik, a rendszer minden alkalommal visszadobta, kifogásolva, hogy netről letöltött anyag. Végül sikerült meggyőznöm, ne vesződjön tovább ezzel, elvégre mások sem a képes felüket szokták ide kitenni. Erre ő félénken, azzal a jól ismert, kisfiús csibészes mosolyával megkérdezte, működhet ez a dolog arckép nélkül is? Mire megnyugtattam, hogy szemmel láthatóan igen, különben mit keringőzne itt ennyi rengeteg fantom ezen az oldalon.

Gyorsan beírta az adatokat, készített egy rövid bemutatkozást majd ismét rám nézett kérdőn. 
- A korral még lehet baj, de a többi jónak tűnik. 
– Milyen baj, te félszerzet, hát nem ez a legszebb férfikor?! 
– Bizonnyal az drága kuzin, de talán mégsem ezen a helyen. Úgy hírlik, az itteni kancák némileg fiatalabb csődörök után nyerítenek. Még valami: ne írj semmit a foglalkozásodról, mert egyrészt annak errefelé semmi jelentősége, másrészt nem fogják elhinni. Ráérsz mindezt megosztani majd az ismerkedés valamely későbbi szakaszában – vázoltam röviden az álláspontomat. 
Sokan nem tudják, de Leo messze az átlag feletti intelligenciával rendelkezik, így mindig hallgat a józan ész szavára, amikor épp nem húzza fel magát valamin. A gond csak az, hogy a különböző szerepek miatt szinte mindig felfokozott hangulatban van. Szerencsére most még viszonylag nyugodt volt, tehát villámgyorsan törölte a feleslegesnek ítélt sorokat. Mivel így viszont majdnem kiürült az adatlap szöveges része ismét hozzám fordult tanácsért.

- Ha rám hallgatsz, hagyj úgy mindent, ahogy most van. A nők imádják a rejtélyeket, közismert kíváncsiságuk lehet a kulcs a sikeredhez! 
–Marco, valami azt súgja nekem, hogy ez itt nem fog működni. Mi van, ha mások is ezt a trükköt próbálják bevetni? 
– Ugyan már Leo, nézz meg néhány férfi adatlapot, ők aztán nem sokat lacafacáznak, azonnal kiteszik az árut az ablakba. Gondolod, hogy csinálnák, ha nem lenne sikeres a taktikájuk? 
– Nem tudom Marco, szerintem a legtöbb pasi annyira fafejű, hogy mindegy mit tapasztal, csak megy tovább konokul amerre elindult. Ezzel is inkább elriasztják, nem pedig bevonzzák a jelentkezőket. 
– Ja, én nem a képekre gondoltam, hanem az adatlapokon olvasható mondatokra. Van ott mindenféle ígéret, akár egy szupermarketben, hogy ha valaki odatéved, egész biztosan találjon majd valami kedvére valót. De könyörögve kérlek, te ne ess ebbe a hibába, mert igazából senkit sem érdekel, hogy kivel mit csinálnál, legkevésbé a nőket! Ha majd odakerül a sor úgyis ők fogják megmondani mit akarnak, te pedig szépen megcsinálod pontosan úgy, ahogy kérik, nem pedig ahogy azt előtte elképzelted. Szóval higgy nekem, ahogy az irodalomban, úgy itt is működni fog a detrakció, csak ügyesen kell csomagolni. 
– Deal done; már meg is csináltam, lássuk miből élünk! 

Mivel Leo ezután csendesen szörfözni kezdett az oldal felületein, meg adatlapokat nézegetett, gondoltam pihenek egy órát az esti kocogás előtt. Ám még el sem helyezkedtem kényelmesen a heverőn, amikor újra hozzám fordult némi hitetlenkedéssel vegyes rosszallással a hangjában. 
– Marco, ez a program tuti, hogy hibás, már harmadszor próbálom beállítani a szűrőket, de eddig még egyszer sem adott találatot!
– Ok, hadd nézzem meg én is – vettem át tőle az egeret, hogy leellenőrizzem, vajon mi okozza a hibát. - Te Leo, nincs ezzel az oldallal semmi baj, csak épp olyan szűrési feltételeket adtál meg, amire itt nincs találat. 
– Na, ne viccelj már Marco, azt akarod mondani, hogy az általam keresett korosztályban, magassági és súlytartományban nincs olyan nő, akinek lenne fent képe, nincs párja és csak pasit keres??? 
– Kedves Oroszlánom, a hely viszonyaihoz képest túl sok feltételt szabsz egyszerre; engedj el néhányat közülük, akkor lesznek találataid. Én például most kivettem a nyilvános kép kitételt és máris itt van 5 hölgy adatlapja, tiéd a pálya.

Még vissza se értem a heverőhöz, máris hőbörögni kezdett. 
– Tréfás fiú vagy te Marco, az tuti! Egész pontosan mi a fenét kezdjek ezekkel a csontüres adatlapokkal?! 
– Amit mindenki más: használd a fejed, hisz azért van! Nézd meg az adatokat, szövegeket, azokból következtethetsz az illető hölgy alkatára, küllemére, jellemére. 
– Na, ne röhögtess, számokból, leírásból, félszavakból az alkatra, tekintetre, jellemre?!!! 
– Egyetlen Oroszlánom, te még sosem hallottad azt a mondást, hogy abból kell főzni, amink van? Tény, hogy lesz benne némi rizikó, meg hibafaktor, de több is veszett már Mohácsnál, illetve, hogy te is értsd: Staten Islandnél. Caro mio cugino, itt az ideje rejtvényt fejteni és kitalálni, vajon milyen is lehet egy ilyen adatlap mögött a hölgy– azzal már húztam is a fejemre a takarót, mert a délutáni alvás kényszere, mint valami lidércszerű ragadozó csapott le rám.

Most aztán végképp úgy jártam, mint a viccben az egyszeri bemondó: melyik hírrel kezdjem, a jóval vagy a rosszal? A jó hír az, hogy hónapokon keresztül piciny közösségünk tagja volt a világhírű amerikai színész, Leonardo DiCaprio! A rossz hír pedig az, hogy már nem lelhető fel többé a lila világban, mert örökre törölte magát innen. Ez a bejegyzéssorozat azt próbálja meg kideríteni, hogy mi történt a két esemény között.

Mivel azt még én is tudom, hogy minden hollywoodi hírességnek van magyar rokona, így Leo esetében is addig-addig kerestem, kutattam, míg rá nem találtam az unokabátyjára, Marcora, eredeti nevén Kabrió Márkra, aki bizony ugyanúgy a jó öreg ezerszer áldottban látta meg a napvilágot, ahogy én, épp csak később kiruccant Amerikába meglátogatni méltán világhírű rokonát. A vizit olyan jól sikerült, hogy ott ragadt és azóta is az unokatestvérének dolgozik, mint egyfajta mindenes segítő. Marco egyébként külsőleg is nagyon hasonlít népszerű rokonára, bár amíg ő csak afféle vázlatnak tekinthető, addig persze Leo maga a kész mestermű.

- Úgy volt, hogy hosszú hónapokra Budapestre kellett költöznünk, mivel Leo itt dolgozott a Titanic II. folytatásán, ami az eredeti, még szegény Andy által jóváhagyott és az akkori filmalap által támogatással is jócskán meglocsolt tervek szerint a magyar tengeren játszódott volna. Ez a koncepció azóta némileg módosult, de összességében mintegy 40 percnyi anyag már így is elkészült. Ezzel nem is lenne semmi baj, hiszen jelenleg is több magyar CGI szoftvercég azon fáradozik némi országimágós költségvetési forrás terhére, hogy a Balaton zord rezdüléseit hihetően alakítsa át a háborgó óceán hullámaivá. 
A gond sokkal súlyosabb formában és váratlan irányból érkezett: Camila ugyanis semmilyen rábeszélés hatására sem akart átjönni Budapestre, mondván, ő még ideiglenesen sem akar olyan országban lakni, ahol diktatúra van. Sajnos hiába próbáltuk mind nagy lelkesen elmagyarázni neki, hogy ne üljön már fel a látszatnak, meg hogy nem mindennapi lehetőség visszautazni az időben hetven évet, ő csak kötötte az ebet a karóhoz, hogy akkor sem! Hát így esett, hogy az én szegény unokabátyám hosszú hónapokra itt ragadt a magyar fővárosban mindennapi betevő nélkül. 

Eleinte ebből semmiféle gond nem adódott, hiszen ott volt a jó öreg Gozsdu udvar és környéke, ahol még én is könnyedén találtam magamnak szórakozni vágyó társat, nem hogy ő. Csak aztán jött az a szörnyű pandémia és hirtelen minden megváltozott, addig tökéletesnek hitt világunk egy csapásra összeomlott; kénytelen, kelletlen mi is beálltunk a virtuális térben ismerkedők hosszú sorába.

Van abban valami szomorúan fenséges, hogy a virtuális piactereken a leginkább kelendő portéka maga az illúzió. Talán csak a szerencsejátékoknál érhető tetten ugyanez a félelmetes figyelmetlenség, amikor is az átverés legfőbb cinkosa maga a sértett.

Lényegtelen mennyire átlátszó a valódiság hiánya a sebtiben csomagolt hamis árun, a vevő jóformán azonnal és bármennyit hajlandó csengetni, feltéve, hogy az ígéret kellően izgalmas. Nincs az a vaskos horog, pofátlan átejtés, amire ne lehetne balekot találni!

A legtöbben annyira áhítják, hogy végre kihúzzák a számaikat az itteni lottón, hogy minden, az ötöstalálat ígéretét hordozó szelvényre azonnal ugranak. Ráadásul úgy, mintha nem lennének tudatában, hogy a frissen fénymásolt pénzen vett talmi épp annyira becses, mint az érte átadott bankók.

„... azonosulni a bennem létező semmivel”

Eredetileg mindenki azért jön, hogy ezeken az oldalakon találja meg azt, akit a való életben hiába keres. A piac látszólagos koncentráltsága sokakat abba az édes ábrándképbe ringat, hogy itt még az ő gyengécske számait is kihúzzák majd egyszer a helyi reskontón.

Az online világában ez a jó öreg ígéret, minden szerencsejáték és bűvészmutatvány kihagyhatatlan kelléke. S persze az elmaradhatatlan átverés itt sem várat sokáig magára, hiszen a kibertér sajátságai ezt számtalan céleszköz révén kifejezetten támogatják.

A pilótajáték, a nigériai lottó vagy a bankos körlevelek olyan primitív átejtési kísérletek, melyek azonnal szemet szúrnak. Ha a férfiak ostobaságának nemcsak alsó határa lenne és két percnél hosszabb ideig képesek lennének ellenállni az alsó fertály felől érkező zsarnoki ingereknek, akkor meglátnák azt is, ami egy kívülálló számára azonnal nyilvánvaló. Éppen azért mivel ilyenek, ezeken a platformokon a pasik csak balekok lehetnek, akiket ha máshol nem is, de itt rendesen vigyázzba merevítenek a nők a legősibb praktikák és a jóval erősebb önfegyelmük révén.

De még ha a kiválasztott partner minden adata igaz és a fényképeken tényleg ő van, élőben pedig szebb, mint a sixtusi kápolna freskói együtt; mindezeken felül a valóságban is ugyanaz a tűzről pattant, jó stílusú, kellemes modorú, vagány vidám szellem, aki úgy zúg beléd viharos sebességgel, ahogyan azt csak a legnagyobb művészek tudják érzékeltetni, még akkor is lesznek homályos pontok. A kérdés csak az, hogy ki mikor szembesül a kapcsolódó felismerésekkel és mihez kezd velük.

„Hajlamosak vagyunk elfelejteni a legegyszerűbb dolgokat.”

Csak aki már átélte, az tudja milyen amikor felébredsz egy delejes álomból, ahol folyton zuhantál és persze menekültél is volna, de a lábad sehogyan sem akart engedelmeskedni. Hiába futottál át számtalan mezőt és dombot, végül mégis ugyanannál a szakadéknál találtad magad, ahonnan indultál. Úgy hiszem mindez nem más, mint figyelmeztetés a tudatalatti felől: rossz irányba tartasz!
Ember legyen a talpán, aki huzamosabb ideig ellent tud állni a társkeresőkön óhatatlanul és folyamatosan felbukkanó csábításnak: a fiatal, szép, sikeres, gazdag, okos, aranyos - soroljam még? - férfiak/nők tollából írt dicsérőleveleknek, a korrekt vagy legkevésbé sem tisztességes ajánlatoknak. Igazából csak idő kérdése és a korábbi szilárd elhatározás dugába dől, s a vezérlés átkerül a pillanat sugallta bizonytalan kezekbe.
Mindössze két probléma van ezzel, ám ezek külön-külön is végzetesek lehetnek.
Az egyik, hogy a VR a festett képek világa - Bánk után szabadon! -, ahol a valóságnak mindössze egy piciny szegletét nézheted; pontosan azt, amelyiket láttatni, elhitetni akarnak veled. Az pedig rendszerint egy alaposan kifésült, csinosan átkötött, egyszeri fogyasztásra szánt instant egységcsomag - afféle régimódi James Bond kellék-, ami már huszonnégy órával a használat után nyomtalanul eltűnik. Te pedig ott állsz hitetlenkedve, nem igaz, hogy már megint bedőltem!
A másik gond abból adódik, ha egyszer valaki rászokik a gyorséttermek látszatízeire, hajlamos elfeledni, mennyire finom a kaviár pezsgővel. Így aztán amikor a pincér véletlenül valódi csemegét szervíroz az ünnepi asztalra, kóstolás nélkül visszaküldi azt.

"Van, aki meghallja belső hangjait és aszerint él. A többiek megőrülnek vagy legendává lesznek"

Szerintem mélyen legbelül mindannyiunkban lakozik egy szörny, közvetlenül jobbra a csodaszarvas mellett. Oroszlán, tigris, medve vagy nyúl lényegtelen. Az érdemi különbség: mihez kezdünk vele, továbbá ő velünk; s hogy végül ki falja fel a másikat.

Az enyém néha átveszi az uralmat felettem, s olyankor addig tombol, amíg el nem pusztít mindent körülöttem. Az ámokfutás végén rettegve figyelem, ezúttal össze tudom-e még ragasztani a mindenfelé szétszóródott cserepeket.

A gond csak az, hogy minden újraépítés kicsit más végállapotot eredményez. Mintha a folyamatos másolatok után a lánc végén álló CD már nem is ugyanattól a szerzőtől származó darabot játszaná. 

A feszültség pedig egyre nő, mivel a tudatfeletti mit sem változott, holott az azt hordozó szellem kódjai egyre furább módon kerülnek átírásra. Végül egy terminátor hurrikán kitakarít mindent és mindenkit; majd a vihar elültével ott találom magam egy soha nem volt élet közepén.

„Az életben nincs rosszabb, mint átlagosnak lenni.”

Amikor Fitts ezredes végül meghúzza a ravaszt, ugyanazzal a sebességgel, amivel a golyó átsuhan Lester Burnham agyán, még egy olyan kapitális fasz is, mint ő, elkerülhetetlenül elindul a belső fejlődés útján. Carolyn pedig - ugyan a házassága és házastársa megmentéséhez már túl későn -, végre felébred a mentális kómából, ahová egyre súlyosbodó önáltatása révén jutott.

Míg a filmben mindezt a dramaturgia szabályai írják elő, addig a valóságban ennek távolról sem kell így történnie. Persze az is igaz, Fittshez hasonlóan az emberek a szívük mélyén végtelenül egyszerű szerkezetek.

Felülni a külsőségeknek, alapbizonylat nélkül könyvelni, mindig könnyebb, mint gondolkodni, mérlegelni, tágabb kontextusban értelmezni az eseményeket. Ugyan minek is leásni a felszín alá, amikor a látszatból levezett magyarázat egyetlen gyenge pontja az, hogy úgy viszont minden más értelmét veszti?

Mindezt csak azért írom ide, mivel számtalan magasan kvalifikált, igen okos ember is hajlamos besétálni ebbe az erdőbe. Ennyire könnyű a megszokott sémákat követni és a jól bevált sablonok mentén mozogni.

Pedig semmi más nem kellene, csak kilépni a bizonyosságok megtévesztő dzsungeléből és az évek folyamán eltunyult agyunkat akkor is használni, amikor az elebünk plántált válaszok túl kézenfekvők. Mirelit helyett prompt döntések … főleg egy ravasz meghúzása előtt!

„Ha nem jön be szembe, hátulról teszem be”

- Hová, hová ilyen korán, hisz a buli még csak most kezdődött?
- Szia Szépség, ennek a Szörnyetegnek ma este valahogy nincs kedve itt múlatni az időt.
- Na ilyet se mondtak még nekem, az egyszer biztos! Miért lógatod az orrod?
- Ezer és egy okra hivatkozhatnék, de az igazság az, hogy elhagyott a barátnőm, egyszerűen kibaszott az ablakon, mint a macskát szokás, ha rondítani készül.
- Ki az isten barma meri ezt megcsinálni egy ilyen pasival?
- Te is tudod, ez nem azon múlik ... azt hitte megcsaltam.
- És nem?
- Akkor még nem, csak másnap, de megérezte, hogy arra készülök.
- Miért nem tartott vissza?
- Vagy én miért akartam megtenni ... magam sem tudom, de ez már mindegy is.
- És ő mit csinál most?
- Ahogy én ismerem, épp elélvez valakivel. És tudod mit? Az a fickó most, ha csak pár percig is, de a világ legboldogabb embere lehet!
- Te is az lehetnél! Egyáltalán nem tetszem neked, csúnyább vagyok, mint ő?
- Nem, dehogyis, gyönyörű vagy! A hiba az én készülékemben van. Pár napja kicsit leállt a szívem és még nem indult rendesen újra.
- Tudod nagyon aranyos vagy ezzel a te nagy bánatoddal, de ha most elmész, rám azonnal lecsapnak a többiek. Pedig az igazat megvallva már nagyon rám férne egy kiadós szeretkezés ... és én rád gondoltam. Belőled még azt is kinézem, hogy megadod a módját. Már akkor megtetszettél, amikor megérkeztetek a barátoddal és a többiekkel ellentétben nem a melleimet kezdted el bámulni.
- Csekély érdem, nem török én olyan magasra. Beérem a formás combjaiddal és a ... te jószagú atyaúristen ... honnan ez az észveszejtő popsi?
- A strandkézilabda nem igazán játszható komoly farizmok nélkül ... meg aztán hetente háromszor jógázok is.
- Ejha! Hány éves vagy, család, gyerekek?
- 35 leszek az ősszel, egyelőre még senki és semmi, de rajta van a listámon. Na és te?
- Mint az országút. Vannak gyerekeim, de tavaly elváltam.
- Nem gondoltam volna rólad ... amolyan megfontolt, komoly ember benyomását kelted. Igaz, a szemed igen huncut mód csillant fel az előbb, amikor a fenekemet bámultad. Mint egy kisfiú, aki először lát ilyet.
- Ne haragudj, erről nem tehetek, ez zsigerből jön! Bolondja vagyok a szép női testnek. Inkább megyek, szia.
- Te tudod ... és örültem, hogy találkoztunk!
- Én is, jóllehet egész hátralévő életemben bánni fogom, hogy most lelépek, de ha itt maradnék, ott halnék meg a karjaidban.
- Fura fickó vagy, tudtad te azt? Na légy jó, most már nekem is mennem kell!

Gimnazistaként rettenetesen irigyeltem a szomszédos szakközépiskola fiú tanulóit. Azon kevesek közé tartoztak, akik ott lehettek a péntek esti bulikon az intézményük kollégiumában. Mivel arrafelé egy srácra harminc lány jutott, azt gondoltam ott lakik a Jóisten, az már maga a Mennyország!

Ismertem egy tanárt, aki nálunk kémiát tanított, másodállásban meg az ottani kollégiumi pedagógusok vezetője volt. Szabad idejében lejárt a közeli térre tengózni, amiben viszont én voltam király, így végül addig-addig kerülgettem, fenyegetőztem, alkudoztam, amíg sikerült rávennem, tegyen kivételt, engedjen be a zártkörű bulikra.

-Rendben DD, ezentúl bejöhetsz, de amikor megérkezel, meg kell innod egy kis üveg általam készített italt. Ha a piros színűt választod, akkor ragyogni fogsz, a nyelved úgy pereg, mintha maga Petőfi született volna újjá benned és a lányok bolondulni fognak érted. Ám ekkor köd borul a látásodra és csak homályosan érzékelheted azt, akivel beszélgetsz, másnapra pedig mindent elfeledsz.

-Vagy választhatod a kéket, ahol nincsenek ilyen mellékhatások, de az meg béklyót köt a nyelvedre és csak a szemed beszélhet helyetted. Jól vigyázz, ha csak egyszer is, egyetlen egy pici csepp, bármelyikből az ajkadhoz ér, egész hátralévő életedben ezek közül kell választanod!

Majd harminc év, legalább három élet pergett le azóta. Az akkori suhancból meglett férfi lett, most már ő aggódik a tyúkól körül settenkedő rókák miatt. Valaha volt álmok réges-rég be- és túlteljesültek, csúcs mászatlan nem maradt. Ám az egykor oly könnyen tett ígéretért ma is fizetni kell: piros vagy kék üveg?
(2015. márc. 27)

Megőrizve az ilyenkor kötelező objektivitást, nem intézhetem el ezt a témát annyival, hogy minden különbség csak abból adódik, hogy eltelt 8 év és mi mind változtunk. Ennél azért picivel összetettebb ez a kérdés, már csak azért is, mert időközben gombamód szaporodtak el a különböző célirányos platformok, melyek közül legalább egy, annyira különbözik minden más elődtől, hogy az önmagában is megéri Párizst vagy valami azzal egyenértékest.
Anélkül, hogy mélyen belemennék a részletekbe, annyit mindenképp le kell szögeznem, hogy az elmúlt 8 év során felbukkant célfelületek alapjaiban rendezték át az offline és valójában az online piacot is. Úgy ám, de miközben előkerült és hihetetlenül nagy teret nyert egy villámgyors app, a drága ERO lakói még mindig a jól ismert kirekesztő rigmusok mentén gondolkoznak. Légy ennyi vagy annyi idős, magas, kiló, a farkad pedig minimum érjen át a Dunán, átmérőben! 
Mindeközben más felületeken - igaz ott arccal és egyéb azonosításra alkalmas módon-, 3 másodperc alatt belájkolnak a nők, majd nagyjából annyi idő alatt, amíg ezt itt leírom, le is tárgyalhatom, ha épp olyan kedvem van, hogy mikor, hogyan, miként leszünk egymáséi. Na ez még véletlenül sem volt így 8 évvel ezelőtt!
Annak idején megírtam, mennyire nem tudtam mit kezdeni a swingerben azzal, hogy még el sem helyezkedtem a bárpultnál, máris akcióra hívtak. Persze az Arc Rt. meg a lendület elvitt egész a közös matracig, de ott aztán elkerülhetetlenül szembesültem a nagyfülessel: tényleg akarom én ezt ilyen hirtelen, és a férj vagy barát/partner szeme láttára?!!
El kell mondanom, hogy az azóta eltelt 8 év során megtanultam ezt is kezelni és amikor úgy adódott, hogy valaki és én rárepültünk az online pályacsúcsra, alig 30 perccel a párba állásunk után már bőszen becézgettük egymás intim zónáit IRL. Ha valaki errefelé ennél is gyorsabb tudott lenni, nyugodtan írja meg kommentben, hadd adózzunk mindannyian a nem mindennapi teljesítménynek illő alázattal!
Visszatérve egy pillanatra IRL, azóta a swinger is a helyére került, részben azért, mert kitöltöttem a kapcsolódó kombinációs kérdőív minden fontos rubrikáját, részben pedig azért, mert azt is megértettem, mi érdekel és mi nem abból a világból. Erről alkalmasint szeretnék még írni, ha időm engedi.
Ami pedig eme legutóbbi itteni felbukkanásom illeti, még ebben az alapvetően hosztilis környezetben is akadtak hihetetlenül pozitív példák igazolni, hogy mégsem a platform, hanem az ember az, aki számít, aki dönt arról, hogy mi is kell neki, kit vagy mit szeretne bevonzani a maga és a társa örömére. Persze ehhez nagyon nem árt tisztába lenni enmagaddal, az értékeiddel. Igaz, úgy már IRL vagy bárhol másutt is csak ujjgyakorlat az egész!

Alig pár héttel az első jelentkezésem után, ideje folytatni az akkor megkezdett gondolatokat. Tény, hogy az én drága Brunó barátom már akkor kilőtte a megfejtést, hogy a vizsgált folyamat központi szereplője maga a kérdező; de talán az felismerésig vezető út is érdekes lehet, így most inkább arra helyezem a hangsúlyt.
Ha azt mondom, hogy még e rövid idő alatt is egyértelmű bizonyítást nyert, hogy egy férfi számára nemigen létezik az Eropolisnál hátrányosabb platform, akkor nehéz lesz megmagyarázni: ugyan miért jöttem vissza mégis, holott nagyjából bárhol másutt ezerszer egyszerűbb?
A válasz, mint nagyjából minden más az életemben, összetett. Részben azért, mert meglett korom ellenére még mindig nem halt ki belőlem teljesen sem a vadászösztön, sem a versenyszenvedély. Kérdezem én: hazai vagy könnyített pályán megmérettetni, ugyan mióta kihívás? 
Úgy vélem, a kézilabda válogatotthoz hasonlóan mindenkinek ott kell megmutatni. hogy mit tud, ahol a legkiélezettebb a verseny, ahol a legjobbak sem mehetnek biztosra. Ez motivált nyolc évvel ezelőtt is és az azóta megtett hatalmas út ellenére vagy talán épp azért, innen a mostani kíváncsiság is.
Kevéssé fennkölten fogalmazva: egyszer csak megjelent a fejemben a vágy, hogy beszélgessek a sok évvel ezelőtti lenyomatom ismerőivel, miközben pillantást vetek a hely mai felhasználóira.
Elszomorító látni, ahogyan leegyszerűsödött, kiürült a közösségi funkciók itteni használata. Mintha csak a közösben történő értelmes beszélgetés kizárná a mellette folyó privát csevejeket vagy az ottani kérdések, válaszok bárkit is bármire köteleznének. Holott gondoljunk csak bele, ennek pont az ellenkezője az igaz. Ez működött régen és menne ma is, ha lenne néhány tag, aki hinne ebben.
Igaz, a jelenlévők arroganciája mit sem változott az évek folyamán, sőt; de ez nem mentség senki számára. Ha már így is, úgy is fent, jobban mondva bent van valaki – mind you: a lila világ kontextusában ez azért nem akármilyen különbségtétel – akkor miért ne beszélgethetne másokkal, akár a konkurenciával is? Akár tényleg izgalmas, a helyhez közeli témákról is, Isten ne adj a másik nem képviselőit sem fogja senki sem megostorozni, ha épp a tétnélküliséget kihasználva, ők is beszállnak, elmesélik ők, hogy látják. Tudom, és akár én is idézhetném Ady untig ismételt szavait holmi álomról és annak életszerűségéről.
Amit még le szerettem volna írni, holott nem az itteni platformról származó élmény: káprázat és döbbenet az új világ, ahol több generációval arrébb is simán indulhatnak kapcsolatok. De erről majd legközelebb, ma ünnepelni kell a fiúkat, mert amit Svédországban az EB-n letettek az asztalra az elmúlt napokban, arra nehéz jelzőket találni!

Azt hiszem, nekem tényleg elment az eszem!
Kivételes hölgy volt a múltkori látogatóm, aki a kellemes beszélgetés után hamar a tárgyra tért. Mi lenne, ha az emeleten folytatnánk? Én meg adtam a hülyét, az értetlent, nézzünk meg még ezt vagy azt, hallgassunk zenét inkább!

Végül kerek perec rám kérdezett. 	
Mondanám, hogy erős voltam, s kitartottam, de nem olyan fából faragtak. Néhány mozdulat a megfelelő helyen és máris nagy lánggal égtünk mindketten. Később a vihar elültével tovább becézgetett valami olyan gyengédséggel, aminek a létezéséről eladdig nem tudtam.

S miközben a ragyogó szemek riadtan figyelték a hatást, töprengtem.	
Átadjam fenntartás nélkül magam a pillant örömének? Szavazzak mindenre kiterjedő bizalmat a lánynak, aki már most is oly közel? Teljesen beengedjem őt az életembe vagy gyászoljam tovább azt, akinek a hiánya még mindig jeges tőrként hatol a szívembe?

Azt hiszem, vele együtt legendás józanságom is elhagyott.	
Odalett az eszem épsége, hiszen miféle ostobaság, hogy ily badarságokon jár az eszem kényeztetés közben? Ki olyan dőre, hogy a pillanat virágjával szemben egy be talán sosem következőt részesít előnyben? Miért, hogy az kell, ami többé már nincs; és nem annak örülök, ami épp elkezdődött?

Talán végérvényesen megöregedtem.	
Olyasmi tört össze bennem, amit már nem tudok, lehet nem is akarok újból összeragasztani; hiába teszek úgy, mintha. Nem a burok, a benső az, aminek visszavonhatatlanul lejárt a szavatossága.

Úgy vélem, most a hóhér hörög.	
Amikor egykoron a 'vis major' nyomán elfogadtam a szamárbőrt, elmulasztottam figyelmesen elolvasni a szerződés utolsó pontját, így mostanáig abban a tévhitben éltem, hogy ingyenes, nem pedig halasztott fizetésű csereügyletet írtam alá.

Az is lehet, hogy csak hiányzik a Szerelem.		
Amit még magamnak sem ismertem be, s talán épp ezért lett vége. Összevissza kavarognak a gondolataim; egy olyan ember agyszüleményei, aki hosszú útra indult.

Remélem sikerül átjutnom a határon.	
Remélem az óceán olyan kék, mint álmaimban. Remélem találkozom a barátommal és újra megcsókolhatom.

„A remény veszélyes dolog. Megőrjíti az embert. Semmi szükség rá.”
(2013/07/19 11:30)

Ma este rendezgettem, archiváltam digitális dolgaim. Aztán rábukkantam egy rég elfeledett dokumentumra, amit valamikor rég itt közöltem blog formájában, majd 300 folytatásban. Ha azt mondom jéggé dermedtem, az mit sem ad vissza az érzésből, ami átjárt a bejegyzések olvasása közben. 
Ezt tényleg én írtam? A különös fickó, aki minduntalan felbukkan a sorok mögül, tényleg azonos velem? Létezik ésszerű indok arra a végtelenül leegyszerűsített látásmódra, amivel a szerző mai énje még komoly nehézségek árán sem tudna azonosulni?
Annak ellenére, hogy a két világkép közötti távolság aligha lehetne nagyobb, mégiscsak kell lennie valamiféle racionális magyarázatnak a divergenciára. 
Kevésbé körmönfont magyarul a kulcskérdés kétségkívül az, hogy miként fordulhatott ekkorát a kozmosz röpke pár év alatt, és hogy maradtak-e, vannak-e egyátalán még fix pontok az akkori világ építőköveiből? Ha valaha meg akarom tudni erre a számomra fontos talányra a választ, szép sorban górcső alá kell helyeznem az érdemi összetevők változását.
Kezdve az itteni kék világgal, mind az alkalmazás, mind az adatkör kvázi változatlan, ami sok szempontból tökéletes. Nem szűntek meg azok az alapvető funkciók, melyek révén a férfiak körbe tudják udvarolni szívük itteni választottját, így a hölgyek számára oly kiemelt jelentőséggel bíró célirányos figyelem nem vész kárba. A nemek közötti aránytalanság csak itt megfigyelhető szintje is ebbe az irányba hat, ezért, ha innen nézzük, nem is olyan rossz dolog az, sőt! 
A platform és a közeg módosulásából tehát nem vezethető le a fenti átalakulás, máshol kell folytatni a kutatást.