Írd meg az életed, írd meg a mai napod! Volt ma szex? Jó volt? Mi volt a jó benne és mi hiányzott? Mi húzott fel a legjobban ma? S minek örültél? Mi volt a legérdekesebb ma Eropolisban? Hát a külvilágban mi történt? Inkább a főnököddel vagy inkább a szomszédoddal feküdnél le? Vagy egyikkel sem? Ha te is szeretnél blogot, örömpolgárnak kell lenned!
Megőrizve az ilyenkor kötelező objektivitást, nem intézhetem el ezt a témát annyival, hogy minden különbség csak abból adódik, hogy eltelt 8 év és mi mind változtunk. Ennél azért picivel összetettebb ez a kérdés, már csak azért is, mert időközben gombamód szaporodtak el a különböző célirányos platformok, melyek közül legalább egy, annyira különbözik minden más elődtől, hogy az önmagában is megéri Párizst vagy valami azzal egyenértékest.
Anélkül, hogy mélyen belemennék a részletekbe, annyit mindenképp le kell szögeznem, hogy az elmúlt 8 év során felbukkant célfelületek alapjaiban rendezték át az offline és valójában az online piacot is. Úgy ám, de miközben előkerült és hihetetlenül nagy teret nyert egy villámgyors app, a drága ERO lakói még mindig a jól ismert kirekesztő rigmusok mentén gondolkoznak. Légy ennyi vagy annyi idős, magas, kiló, a farkad pedig minimum érjen át a Dunán, átmérőben!
Mindeközben más felületeken - igaz ott arccal és egyéb azonosításra alkalmas módon-, 3 másodperc alatt belájkolnak a nők, majd nagyjából annyi idő alatt, amíg ezt itt leírom, le is tárgyalhatom, ha épp olyan kedvem van, hogy mikor, hogyan, miként leszünk egymáséi. Na ez még véletlenül sem volt így 8 évvel ezelőtt!
Annak idején megírtam, mennyire nem tudtam mit kezdeni a swingerben azzal, hogy még el sem helyezkedtem a bárpultnál, máris akcióra hívtak. Persze az Arc Rt. meg a lendület elvitt egész a közös matracig, de ott aztán elkerülhetetlenül szembesültem a nagyfülessel: tényleg akarom én ezt ilyen hirtelen, és a férj vagy barát/partner szeme láttára?!!
El kell mondanom, hogy az azóta eltelt 8 év során megtanultam ezt is kezelni és amikor úgy adódott, hogy valaki és én rárepültünk az online pályacsúcsra, alig 30 perccel a párba állásunk után már bőszen becézgettük egymás intim zónáit IRL. Ha valaki errefelé ennél is gyorsabb tudott lenni, nyugodtan írja meg kommentben, hadd adózzunk mindannyian a nem mindennapi teljesítménynek illő alázattal!
Visszatérve egy pillanatra IRL, azóta a swinger is a helyére került, részben azért, mert kitöltöttem a kapcsolódó kombinációs kérdőív minden fontos rubrikáját, részben pedig azért, mert azt is megértettem, mi érdekel és mi nem abból a világból. Erről alkalmasint szeretnék még írni, ha időm engedi.
Ami pedig eme legutóbbi itteni felbukkanásom illeti, még ebben az alapvetően hosztilis környezetben is akadtak hihetetlenül pozitív példák igazolni, hogy mégsem a platform, hanem az ember az, aki számít, aki dönt arról, hogy mi is kell neki, kit vagy mit szeretne bevonzani a maga és a társa örömére. Persze ehhez nagyon nem árt tisztába lenni enmagaddal, az értékeiddel. Igaz, úgy már IRL vagy bárhol másutt is csak ujjgyakorlat az egész!
Alig pár héttel az első jelentkezésem után, ideje folytatni az akkor megkezdett gondolatokat. Tény, hogy az én drága Brunó barátom már akkor kilőtte a megfejtést, hogy a vizsgált folyamat központi szereplője maga a kérdező; de talán az felismerésig vezető út is érdekes lehet, így most inkább arra helyezem a hangsúlyt.
Ha azt mondom, hogy még e rövid idő alatt is egyértelmű bizonyítást nyert, hogy egy férfi számára nemigen létezik az Eropolisnál hátrányosabb platform, akkor nehéz lesz megmagyarázni: ugyan miért jöttem vissza mégis, holott nagyjából bárhol másutt ezerszer egyszerűbb?
A válasz, mint nagyjából minden más az életemben, összetett. Részben azért, mert meglett korom ellenére még mindig nem halt ki belőlem teljesen sem a vadászösztön, sem a versenyszenvedély. Kérdezem én: hazai vagy könnyített pályán megmérettetni, ugyan mióta kihívás?
Úgy vélem, a kézilabda válogatotthoz hasonlóan mindenkinek ott kell megmutatni. hogy mit tud, ahol a legkiélezettebb a verseny, ahol a legjobbak sem mehetnek biztosra. Ez motivált nyolc évvel ezelőtt is és az azóta megtett hatalmas út ellenére vagy talán épp azért, innen a mostani kíváncsiság is.
Kevéssé fennkölten fogalmazva: egyszer csak megjelent a fejemben a vágy, hogy beszélgessek a sok évvel ezelőtti lenyomatom ismerőivel, miközben pillantást vetek a hely mai felhasználóira.
Elszomorító látni, ahogyan leegyszerűsödött, kiürült a közösségi funkciók itteni használata. Mintha csak a közösben történő értelmes beszélgetés kizárná a mellette folyó privát csevejeket vagy az ottani kérdések, válaszok bárkit is bármire köteleznének. Holott gondoljunk csak bele, ennek pont az ellenkezője az igaz. Ez működött régen és menne ma is, ha lenne néhány tag, aki hinne ebben.
Igaz, a jelenlévők arroganciája mit sem változott az évek folyamán, sőt; de ez nem mentség senki számára. Ha már így is, úgy is fent, jobban mondva bent van valaki – mind you: a lila világ kontextusában ez azért nem akármilyen különbségtétel – akkor miért ne beszélgethetne másokkal, akár a konkurenciával is? Akár tényleg izgalmas, a helyhez közeli témákról is, Isten ne adj a másik nem képviselőit sem fogja senki sem megostorozni, ha épp a tétnélküliséget kihasználva, ők is beszállnak, elmesélik ők, hogy látják. Tudom, és akár én is idézhetném Ady untig ismételt szavait holmi álomról és annak életszerűségéről.
Amit még le szerettem volna írni, holott nem az itteni platformról származó élmény: káprázat és döbbenet az új világ, ahol több generációval arrébb is simán indulhatnak kapcsolatok. De erről majd legközelebb, ma ünnepelni kell a fiúkat, mert amit Svédországban az EB-n letettek az asztalra az elmúlt napokban, arra nehéz jelzőket találni!
Azt hiszem, nekem tényleg elment az eszem!
Kivételes hölgy volt a múltkori látogatóm, aki a kellemes beszélgetés után hamar a tárgyra tért. Mi lenne, ha az emeleten folytatnánk? Én meg adtam a hülyét, az értetlent, nézzünk meg még ezt vagy azt, hallgassunk zenét inkább!
Végül kerek perec rám kérdezett.
Mondanám, hogy erős voltam, s kitartottam, de nem olyan fából faragtak. Néhány mozdulat a megfelelő helyen és máris nagy lánggal égtünk mindketten. Később a vihar elültével tovább becézgetett valami olyan gyengédséggel, aminek a létezéséről eladdig nem tudtam.
S miközben a ragyogó szemek riadtan figyelték a hatást, töprengtem.
Átadjam fenntartás nélkül magam a pillant örömének? Szavazzak mindenre kiterjedő bizalmat a lánynak, aki már most is oly közel? Teljesen beengedjem őt az életembe vagy gyászoljam tovább azt, akinek a hiánya még mindig jeges tőrként hatol a szívembe?
Azt hiszem, vele együtt legendás józanságom is elhagyott.
Odalett az eszem épsége, hiszen miféle ostobaság, hogy ily badarságokon jár az eszem kényeztetés közben? Ki olyan dőre, hogy a pillanat virágjával szemben egy be talán sosem következőt részesít előnyben? Miért, hogy az kell, ami többé már nincs; és nem annak örülök, ami épp elkezdődött?
Talán végérvényesen megöregedtem.
Olyasmi tört össze bennem, amit már nem tudok, lehet nem is akarok újból összeragasztani; hiába teszek úgy, mintha. Nem a burok, a benső az, aminek visszavonhatatlanul lejárt a szavatossága.
Úgy vélem, most a hóhér hörög.
Amikor egykoron a 'vis major' nyomán elfogadtam a szamárbőrt, elmulasztottam figyelmesen elolvasni a szerződés utolsó pontját, így mostanáig abban a tévhitben éltem, hogy ingyenes, nem pedig halasztott fizetésű csereügyletet írtam alá.
Az is lehet, hogy csak hiányzik a Szerelem.
Amit még magamnak sem ismertem be, s talán épp ezért lett vége. Összevissza kavarognak a gondolataim; egy olyan ember agyszüleményei, aki hosszú útra indult.
Remélem sikerül átjutnom a határon.
Remélem az óceán olyan kék, mint álmaimban. Remélem találkozom a barátommal és újra megcsókolhatom.
„A remény veszélyes dolog. Megőrjíti az embert. Semmi szükség rá.”
(2013/07/19 11:30)
Ma este rendezgettem, archiváltam digitális dolgaim. Aztán rábukkantam egy rég elfeledett dokumentumra, amit valamikor rég itt közöltem blog formájában, majd 300 folytatásban. Ha azt mondom jéggé dermedtem, az mit sem ad vissza az érzésből, ami átjárt a bejegyzések olvasása közben.
Ezt tényleg én írtam? A különös fickó, aki minduntalan felbukkan a sorok mögül, tényleg azonos velem? Létezik ésszerű indok arra a végtelenül leegyszerűsített látásmódra, amivel a szerző mai énje még komoly nehézségek árán sem tudna azonosulni?
Annak ellenére, hogy a két világkép közötti távolság aligha lehetne nagyobb, mégiscsak kell lennie valamiféle racionális magyarázatnak a divergenciára.
Kevésbé körmönfont magyarul a kulcskérdés kétségkívül az, hogy miként fordulhatott ekkorát a kozmosz röpke pár év alatt, és hogy maradtak-e, vannak-e egyátalán még fix pontok az akkori világ építőköveiből? Ha valaha meg akarom tudni erre a számomra fontos talányra a választ, szép sorban górcső alá kell helyeznem az érdemi összetevők változását.
Kezdve az itteni kék világgal, mind az alkalmazás, mind az adatkör kvázi változatlan, ami sok szempontból tökéletes. Nem szűntek meg azok az alapvető funkciók, melyek révén a férfiak körbe tudják udvarolni szívük itteni választottját, így a hölgyek számára oly kiemelt jelentőséggel bíró célirányos figyelem nem vész kárba. A nemek közötti aránytalanság csak itt megfigyelhető szintje is ebbe az irányba hat, ezért, ha innen nézzük, nem is olyan rossz dolog az, sőt!
A platform és a közeg módosulásából tehát nem vezethető le a fenti átalakulás, máshol kell folytatni a kutatást.
